Anna örült, amikor rajtakapta barátnőjét a férjével az ágyban. 😯 Végre volt egy komoly indoka, hogy véget vessen a házasságnak.

— Anna, mindent tudok. Édesanyádnak sürgős műtétre van szüksége külföldön, és ez borzasztóan drága — mondta Lukas, miközben átölelte elhunyt barátja síró menyasszonyát.

— Már megint az illetlen ajánlatoddal jössz, mint akkor, amikor bármi áron meg akartad menteni Olivert… De elkéstél, és a műtétre már nem volt szükség — suttogta Anna könnyek között.

— Anni, én intéztem Oliver és apád temetését feltételek nélkül. Nem én voltam a baleset oka, és ezt jól tudod. Édesanyád élni fog, de csak az én segítségemmel. Az idő ellenetek dolgozik…

— Borzasztó belegondolni, hogy Olivernek ilyen „barátja” volt — mondta Anna halkan, keserűen.

— Ezúttal csak azt kérem, légy a feleségem — jelentette ki komolyan Lukas.

— És te, Lukas, nem félsz attól, hogy később elválok tőled? — a tekintete jegesen csillant.

— A félelem nem az én világom. Tégy, amit akarsz, miután megmented az édesanyádat. De tudd: akkor sem hagylak abba szeretni…

*

Eliza kirántotta magát Marcel karjaiból, és az ablakhoz lépett. Odakint a város élt, mozgott, lüktetett — közönyösen. Egy pillanatig azt hitte, ha kinyitja az ablakot és nagy levegőt vesz, talán felébred ebből az álomból. De ez nem álom volt. Ez volt a valósága.

— Választásra kényszerítesz — mondta halkan. — Szabadság vagy anyám élete. Méltóság vagy kétségbeesés.

Marcel közelebb lépett, de nem érintette meg.

— Eliza, senkit sem kényszerítek. Megoldást ajánlok. Anyád jó nő. Nem érdemli meg a halált csak azért, mert te túl büszke vagy elfogadni a segítségem.

— Ez nem segítség. Ez üzlet — hidegen felelte. — És te tudod.

Marcel felsóhajtott.

— Talán. De legalább őszinte vagyok. Téged akarlak. Akkor is akartalak, amikor Gabriel felesége voltál. Bármit odaadtam volna, hogy megmentsük — egyetlen esélyért melletted. De elkéstem. Most új esélyt kaptam. Nem engedem el.

Eliza felé fordult, hangja penge volt.

— Gondoltál arra, hogy boldog voltam vele?

Keserű mosoly.

— Boldog? Egy férfival, aki mindig távol volt? Aki nem látta, hogyan halsz el mellette? Ne hidd el a múltat. Egy emléket szerettél. Nem őt.

Szavai sebet vágtak.

— Menj — suttogta. — És soha többé ne beszélj így róla.

Marcel az ajtó felé lépett, de megállt.

— Holnap fizetés kell a klinikára. Nincs pénz — nincs műtét. Az idő ellened dolgozik.

— Egyedül is megoldom.

Mosolya lassú volt, fájóan biztos.

*

— A büszkeséged már egyszer mindent elvett. Ne engedd, hogy újra tegye.

Az ajtó becsukódott. A csend maradt.

Eliza egész éjjel nem aludt. Másnap bankokat járt. Kérelmek. Elutasítások. Délben telefon:

— Holnapig nincs befizetés — töröljük a beavatkozást.

Eliza az utcán állt. A világ mozgott körülötte — ő nem.

Este Marcel ajtaján.

Ő azonnal nyitott.

— Eljöttél.

— Igen. Anyám miatt. Nem miattad.

— Meg fog gyógyulni.

— Egy feltétel. Nem leszek a tulajdonod. Nem tárgy.

— Sosem. Csak a feleségem.

Eliza lehunyta a szemét, mintha aláírt volna valamit, ami végleges.

— Elfogadom.

Marcel tekintete győzelemként villant.

— Köszönöm… megmentetted.

De Eliza tudta: az ár ő maga volt.

*

Másnap a klinika visszaigazolta a befizetést. Anyja mosolygott:

— Úgy érzem, minden jóra fordul…

Eliza is mosolygott. Maszk. Nem boldogság.

Este aláírta a papírokat. Jegyes lett. Egy férfié, akit sosem szeretett.

De aki kivárt. Türelmesen. Biztosan.

És végül megkapta őt.