— Anya, el sem tudod képzelni, most már gazdagok vagyunk! Eleanor húszmilliót kapott! A nyaraló a tiéd!

 

Eleanor az ablaknál állt, és a ködös, esős októberi utcát figyelte. Három nappal korábban megérkezett a bankszámlájára a nagymamája, Rozália lakásának eladásából származó összeg. Húszmillió rubel — egy olyan összeg, amely gyökeresen megváltoztathatta az életét. A szerződés hivatalosan, közjegyző előtt történt, minden irat egy mappában feküdt az asztalon.

 

A régi városrészben lévő lakás sokáig nem kelt el. Alacsony mennyezet, beázó tető — senkinek sem kellett. De a ház alatti telek rendkívül értékesnek bizonyult — az önkormányzat új lakónegyedet tervezett. A beruházó olyan árat ajánlott, amelyet lehetetlen volt visszautasítani.

 

Eleanor egy élelmiszerboltban dolgozott, Marc pedig egy üzemben volt szerelő. A fizetés csak a legszükségesebbre volt elég. Margaret, Marc anyjának lakásában éltek. Saját otthonuk nem volt.

 

A váratlan örökség új távlatokat nyitott. Lakás, autó, befektetés, vállalkozás. Eleanor napok óta gondolkodott, de döntést még nem hozott.

 

Este a család a konyhában vacsorázott. Margaret sült csirkét tett az asztalra rizzsel. Odakint esett az eső, bent meleg fény világított.

*

— Bónuszt kaptunk a gyárban — mesélte Marc. — Nem nagy, de jólesik.

 

Eleanor észrevette a sokatmondó pillantásokat.

 

— Eleanor, ideje lenne elmondani anyának a jó hírt.

 

— Anya, gazdagok lettünk, Eleanor húszmilliót kapott, a nyaraló a tiéd!

 

Margaret boldogan nevetett.

 

— Tudtam, hogy szerencsét hoz az a lakás!

 

Eleanor elkomorult.

 

— Ez az én pénzem — mondta halkan. — Én döntök róla.

 

A csend súlyossá vált.

 

— Persze, a tied — felelte Marc. — De anya annyi éven át gondoskodott rólunk…

 

Aznap éjjel Eleanor nem aludt.

 

Másnap reggel egyedül ment a bankba.

 

*

— Mit jelent az, hogy „befektetve”? — mondta lassan Mark, miközben a papírokat nézte. — Mik ezek a dokumentumok?..

 

Eleanor nyugodtan becsukta a dossziét, és hosszú, fáradt pillantást vetett férjére — egy pillantást, amelyben már nyoma sem volt a korábbi bizonytalanságnak.

 

— Azt jelenti, hogy a pénz már nem hever tétlenül — válaszolta egyenletes hangon. — Vállalkozást indítottam. Gyermekáru-boltot. Minden hivatalosan be van jegyezve.

 

Margaret elsápadt.

 

— Te… te mindent nélkülünk döntöttél el?! — hangja megremegett, majd élessé vált. — A családot sem kérdezted?!

 

— De amikor ti döntöttetek az én pénzem fölött — engem megkérdeztetek? — mondta Eleanor halkan, de határozottan.

 

Mark nehézkesen leült.

 

— Eleanor… értsd meg, anyára gondoltunk. Ez nem szeszély volt…

 

— Nem, Mark — vágott közbe. — Nem anyára gondoltatok. Azt hittétek, végre irányíthattok valamit, ami nem a tiétek.

 

Margaret felcsattant.

 

— Hogy mersz így beszélni?! — kiáltotta. — Befogadtalak! Úgy bántam veled, mint egy lányommal!

 

— Azért fogadtatok be, mert így volt kényelmes — felelte Eleanor nyugodtan. — Mindig volt valaki, akit hibáztathattok, javíthattok, irányíthattok.

 

Súlyos csend borult a konyhára.

 

— Hálátlan vagy — sziszegte Margaret. — Így hálálod meg?

 

Eleanor felállt, és szembenézett vele.

 

— Úgy hálálom meg, hogy többé nem hagyom, hogy kihasználjanak.

*

Mark a kezébe temette az arcát.

 

— Tönkretettél mindent… — mondta halkan. — Lehettünk volna család…

 

— A család tagjai tisztelik egymást — felelte Eleanor. — Nem más pénzét osztogatják.

 

Margaret az asztal szélébe kapaszkodott.

 

— Tehát… nem lesz nyaraló?..

 

— Nem lesz — mondta Eleanor szilárdan.

 

A nő szemében egy pillanatra félelem villant, majd jeges düh váltotta fel.

 

— Akkor nincs helyed itt — jelentette ki. — Ez az én lakásom.

 

Mark felkapta a fejét:

 

— Anya…

 

— Nem, Mark — mondta Eleanor higgadtan. — Igaza van. Nincs már itt helyem.

 

Megfordult és kiment a konyhából.

 

Aznap éjjel Eleanor csendben pakolt. Mark idegesen járkált a szobában, húzogatva inge ujját.

 

— Tényleg elmész?..

 

— Igen.

 

— A pénz miatt?..

 

— Nem, Mark — fáradt mosollyal felelte. — Amiatt, hogy sosem álltál mellém.

*

Reggel elment, csak a legszükségesebbeket vitte magával. Egy hét múlva bérelt egy kis lakást a leendő bolt közelében. Kislánya örült az új otthonnak és az új kezdetnek.

 

Két hónap múlva a bolt megnyitott. Az első hetek nehezek voltak, de a vásárlók száma egyre nőtt. A fiatal családok hálásak voltak a kedvező árakért és a minőségi termékekért. A bevétel lassan, de biztosan emelkedett.

 

Mark még néhányszor hívta. Először szemrehányásokkal. Aztán könyörgésekkel. Később — csend.

 

Margaret végleg eltűnt az életéből.

 

Eltelt egy év.

 

Eleanor ott állt már a második boltja kirakata előtt, és figyelte a belépő családokat. Békét és melegséget érzett a mellkasában. Többé nem félt a jövőtől — mert most először ő maga választotta meg.